1, Fej:
Nem akarok ellentmondásba keveredni akkor, amikor a fajtajegyek ismertetése között a fejről írok. Meg kell mondanom, e fajtánál a fej, nem kiemelkedő fajtajegy. Mégis kell róla szólni!
Miért? Azért, mert a tenyésztők véleménye szerint a fej lehet hosszú, - bunkós,  - szögletes, - kerek.

Hosszú fej:
Itt nem csak a fej hosszáról, egyszersmind a csőr hosszúságáról is szó van. A hosszú galambok feje hasonlít a máltai galambok fejalakjához. Keskeny, a fajhát és a homlok nyújtott, melyhez szembetűnően hosszú csőr is járul. Ez a fejalkat rossz és súlyosabb hibapontnak számít. A hosszú fejű példányok egyéb csontozata is az átlagnál vékonyabb, ennél fogva gyengébb, és így egyáltalán nem tartoznak fajtánk tipikus példányaihoz. (tenyésztésre nem ajánlatos)

Bunkós fej:
Már valamivel jobb fejalakulás, mint a hosszú fej. Nevét és ismertető jelét onnan kapta, hogy a galamb fejháta rövid, viszont a homloki részén túl magas. Egyes esetekben a bunkós fej (homlok) keskeny vonalú, más esetekben széles. Jobb a széles. A bunkós fejnél a homlokon lévő tolltakaró is az átlagosnál tömörebb, tömöttebb és a csőr éppen ezért nem valami ideálisan csatlakozik annak folytatásaként. Egyáltalán nem tükrözi az eszményi szép fejalkatot és csőralakulást. E fejalkatnál sok esetben a tollazat szinte ellenzőszerűen borul a szem felső részére, a fölé, és a látást is némileg akadályozza.

Kerek kissé szögletes fej:
Sem a tarkó, sem a fej első (homloki) része nem hosszú. Az egész fej kerek, arányos, széles, erős. A tarkó jól lekerekített, a fejhát széles, a homlok emelt (de nem bunkós).
Ami a szögletességet illeti, ez abban nyilvánul meg, hogy a homlok jobb és bal oldali része (csücske) nem teljesen kerek, hanem kissé szögletes, de csak alig észrevehetően. A homlok és a csőr közötti átmenet tompa szöget alkot, mintegy 120 fokos mértékben. Amíg a hosszú és bunkós fej hibának mondható, addig a kerek fej az ideális alkat. (tenyésztésre ajánlatos)  A bírálatnál már kedvező képet mutat, „szimpatikussá” válik tőle a galamb.

2, Körfésű:
Az egyik legfontosabb fajtajegy. Korábban erről eléggé eltérőek voltak a vélemények. A tenyésztői közvélemény még most sem elég egységes, nem elég szigorú. Csakis olyan körfésűről beszélhetünk, - és a tenyésztésben ezt kell követnünk – mely szinte kagylószerűen, fültől fülig övezi körül a fejet. Tollbokrétája tömött, hosszú tollak alkotják és többsoros. Többsoros alatt azt kell érteni, hogy a tollak a körfésűben nem kell, hogy egy élben simuljanak össze, hanem kissé krizantém - szerű lazaságban. Mindkét fülnél úgynevezett csillagfordulásnak kell kibontakozni. („fülrózsa”) A körfésű és a nyak tollai között jó, ha van egy enyhe választóvonal, mely ugyan nem élesen szembetűnő, de mégis határozottan kettéválasztja a körfésű felé és a nyak felé irányuló sörénytollazatot. A fésű nem a tarkón lecsúszottan, hanem a fejhát és a tarkó vonalán kell, hogy elhelyezkedjen, mert csak így képez 1,5 – 2 cm magasságú, félkör alakú legyezőfésűt. Ilyen elhelyezkedésben a fejnek, egyben a fajtának egyik legkiemelkedőbb része.
Vonulata csak egyenes lehet. A törtvonal hiba, de hiba az is, ha az hegyes konty, illetve a fentebb leírt körfésűtől bármilyen vonatkozásában is eltér. Fajtánk kialakulási stádiumában még nem fektettek elég gondot a fésűre. Fő volt az, hogy volt. Igazság szerint nem is fésű volt, hanem csak konty és eleinte csak hegyes.
A hegyes konty súlyos, a törtvonalú fésű enyhe hiba.

3, Testnagyság:
Elengedhetetlen követelmény a testnagyság. Fajtánk azért óriás (ezt nevében viseli), hogy valóban nagytestű legyen. Vitatható-e az, hogy ez fajtajegy legyen? Mivel más fajtáknak is van nagy testtömegük. (mondén, king, római) Erről azonban mégis a fajtajegyek között kell beszélnünk, épp úgy, mint a fejről. Fajtánknak nemhogy nagynak, de óriásnak kell lenni! Nagysága nem abban nyilvánul meg, hogy látszatában nagy. Ennek súlyban is megfelelően kifejezésre kell jutni.

Nem lehet csak laza tollállású úgy, hogy csak ez képviselje a testnagyságot. (ez egyébként hiba is) Széles húsos mellűnek és széles hátúnak kell lenni. A hátnál fontos, hogy nem „üres” hanem telt, kerek, a szárnynak a háton fekvő rövidebb evező tollai közötti részt ki kell töltenie. A végtagok arányosak, rövid láb, nagy szárny. A test ezáltal mélyállású ( mintha a galamb guggolna) ez azt jelenti egyben, hogy a testvonal a vízszintestől hátrafelé kissé süllyedő. A másfél – két éves példányokat alapul véve a hímek 100-110 dkg, a tojók 80-90 dkg körüliek. Persze nem mindig az a jó galamb, mely eléri ezt a súlyt. Vannak pár dkg-mal alacsonyabb súlyú, de megbízható szaporíthatósággal és kiváló minőséggel rendelkező példányok. Ennek ellenkezője, vagyis az említett súlyhatárt akár 10-15 dkg-mal túlhaladó példányok is előfordulnak. Tojó esetében itt már kétségbe vonható a megbízható szaporíthatóság. Törekedjünk a nagyobb súlyú példányok elérésére, de ne minden áron, mert a túlsúlyos tojók költésével baj van. (tojást törők, fiókát szétnyomók) Ezek csak úgynevezett dísz, kiállítási példányok, de szaporíthatósági problémák merülnek fel. Ne törekedjünk arra, hogy állományunk minden példánya nagytestű legyen. Legyenek köztük kisebbek is, mert azok fürgébbek, szaporábbak és megfelelő nagy hímmel párosítva biztosan kiváló utódokat is kaphatunk tőlük. (párosítás idején ezt is vegyük szempontjaink közé.)

4, Lábtollazat: 
Másik olyan fajtajegy, mely elengedhetetlen követelmény. A szép körfésűvel díszített fejet, a hatalmas testméret, a jó alakú és rendezetten elhelyezkedő lábtollazat egészítse ki.
Három részét különböztetjük meg: sarkantyútollak, csüdtollak, lábujjak tollazata. E három rész tolltípusa lényegében nem nagyon tér el egymástól. Elhelyezkedésüket tekintve nem is három, hanem csak két fő részre oszlanak. Sarkantyú és csüd tollazat.

Sarkantyútollazat: Az alsó lábszárból indulnak ki. Hátrafelé tartó, erős, hosszú tollak, melyek végei a csüd izületet 6-8 cm hosszúsággal haladják túl. Végei, melyek befelé hajlanak szinte a földet seprik. Ha ennél a méretnél rövidebb a tollazat, az hiba tekinthető. A sarkantyútollazat a szárnyevező és a farok tollainak vonulatát követik, és a farok alatt – földet érintve befelé hajolva általában végükkel egymást érintik.

Csüdtollak: A csüd az alsó lábszár izületétől, az ujjak szétágazásáig, ujjizületéig tart. A csüd része a láb bőre, mely kívülről, oldalt húzódik 1-2 cm szélességben és bőrlebenyt alkot. Ebből erednek a csüd tollai. Ezek a tollak mindkét felé oldalirányúak, 12-15-20 cm hosszúak, kemények, rendezettek, egymáshoz jól

simulnak. A csüd hosszú fő tollait alul egy sor, felül két sor vékonyabb tollréteg fedi, egyben erősíti és szebbé teszi. A lábujjak tollal fedettek, még az ujjak köze is. A lábtollak elhelyezkedését tekintve is vannak követelmények. A tollak, amennyiben épek, úgy helyezkednek el, hogy egyik-egyik lábon félkört, a két lábon egész kört alkotnak. Tehát a tollaknak nemcsak oldalirányban kell szétállniuk, hanem előre is, a sarkantyúban hátra is. Ezzel együtt teljes kört alkotnak. Míg a sarkantyú tollazatnak csak a vége érinti a földet, addig a csüd tollazat teljes terjedelmében simán fekszik a földön.
(Minősítéskor a bíráló úgy veszi szárnyánál fogva kézbe a galambot, hogy a lábtollazat teljesen szabad legyen. A dresszírozott galamb ekkor is nyugodt marad, és a levegőben tartva akkor jó a lábtollazat, ha kört alkot. Ugyanakkor a galambot lefelé fordítva, a lábtollazattal felfelé is kell ennek a körnek jelentkezni. Így látható a lábtoll szerkezete, higiéniája, a lábgyűrű, a hibamentesség, a töredezettség.
A fent leírt lábtollazat állásától bármilyen módon eltérő tollállás hibának számít. (előreálló, hibás, hiányos, tört, kopasz ujjak, tollazat nélküli felső lábrész, stb.)

Így alakíthatjuk ki tehát fajtánk megnyerő szépen rendezett lábtollazatát, melyet népies nyelven „gatyának” vagy „talpnak” is hívnak. A felsorolt fajtajegyek leírása azt a célt szolgálja, hogy tenyésztőtársaink tenyészetüket ezek alapján próbálják irányítani, galambjaikat ezek szem előtt tartásával szelektálják.



Írta 1986-ban Kovács Károly