Röggalambász tennivalók holtszezonban

A rögversenyek befejeződtek, a röptetésnek vége. A hosszú őszi és téli esték a legalkalmasabbak arra, hogy rögcsapatainkkal és a röptetéssel kapcsolatos tapasztalatokat mélyrehatóan elemezzük. Számadást készítünk az elveszettekről, leltárt a megmaradtakról. Felmérjük az elért eredményeket, s kiértékeljük a röptetés közben elkövetett hibákat. Aki óvatosabb volt, annak módjában áll kiválogatnia következő esztendő röpcsapatát. Aki kevésbé óvatos, annak azzal kell beérnie, ami megmaradt. Valljuk be, az utóbbi "szelektálás" tetszik a tenyésztőknek legkevésbé. Nézzük tehát sorban az elemzésre váró kérdéseket. Tenyészpárok felülvizsgálata Átgondoljuk, hogy az egyes pároktól miként sikerült a fiatalok szoktatása, röptetése. Melyik tenyészpár utódai szokták meg könnyen a helyeiket, melyeknek a fiai csapatosodtak és repültek kifogástalanul. A röptetés során melyek voltak a nehezebben kezelhetők, a rögcsapatból az előbb leszállók, a szeszélyesebb magatartású egyedek. A tenyészpárok vizsgálata tehát elsősorban az utódok teljesítménye alapján történjék. Azon tenyészpárok választandók szét a következő idényre, amelyeknek utódai az előírt követelményeket nem teljesítették; hosszidő, repülés és a tűnő teljesítmény tekintetében; még az esetben is, ha küllemre szép utódokat örökítettek. Nem érdemes azokat a tenyészpárokat sem tovább tenyészteni, amelyeknek utódai sorozatosan elvesztek. Ezeknél a tájékozódó képesség és a helyhez való ragaszkodás tekintetében hiba van, s akármilyen jók is az utódok, a sorozatos veszteségek előbb utóbb kedvét szegik a tenyésztőknek. Az idényre visszatekintve láthatjuk valóban, mely pároktól kaptunk kimagasló rögképességű, jó tulajdonságokkal rendelkező fiatalokat, s az ilyen párokat kell a kiöregedettek és a meg nem felelők helyébe a következő évekre tenyésztésbe állítani. Ha minden esztendőben csak 1-2 pár tenyészgalambot tudunk ilyen szempontok szerint beállítani, rövid idő alatt kialakul a Törzsállományunk. Ha egy tenyészpár bevált, és az elképzeléseknek megfelelő utódokat örökít, azt évekig együtt lehet és kell is hagyni! Törekednünk kell arra is, hogy a rögkészség fenntartása, ill. annak növelése mellett a küllem is megközelítse a standard előírásait. A röptető versenyző tehát kettős feladattal is kell, hogy megbirkózzon. A kettős feladat nehéz, de járható út, ezt a megállapítást igazolják budapesti magasröptű keringőink tenyésztésénél az elmúlt évek tapasztalatai is. Nem szabály az, hogy csak a csúnya küllemű galamb repül jól, gyakran a szép galamb egyúttal igen jó repülő is. Az utóbbira igen sok példát lehetne felsorolni. A nevelőkészség, az örökítő-készség szintén olyan tényezők, amelyek a tenyészpárok vizsgálatánál előtérbe kerülnek. Hiszen ezek is olyan tulajdonságok, amelyek döntően befolyásolják a tenyésztés menetét. A rögcsapatok kiválogatása A következő évre az induló versenycsapat kiválogatása szintén az őszi-téli hónapok feladata. Legkönnyebb azoknak, akik a meglevő törzsállományuk mellett teljes létszámú röptetett, egységesen repülő rögcsapatot zártak le és tudnak kiteleltetni. Kevés azonban az ilyen szerencsés tenyésztő. Rendszerint az előző évben röptetett csapatból kell pótolnia tenyészanyagot, mint már azt az előzőekben említettem. Akinek módjában áll, az ne csökkentse a minimálisra a rögcsapatát, mert a tavaszi induláskor esetleges veszteségek nagyban csökkentik a versenycsapat eredményességét. (Az öreg rögcsapat veszteségeinek pótlására megbízhatóan az első keltésű fiatal galambok csak július közepétől alkalmasak.) Célszerű számításba venni a csapatban röptetett párok szaporulatát is, ami több szempontból is érdekes. Először, mint az előzőekben említettem, a tenyészpárok pótlására a röptetésben bevált egyedekből kerülhet sor. Másodszor sok esetben ugyanazoktól szebb, egészségesebb fiatalokat kapunk, mint a tenyészanyagtól. Ezért a röptetett kiválogatásánál a párosításra is feltétlen gondot kell fordítanunk. A rögcsapatból lesz a jövő tenyészanyaga. Fiatal, ki nem vedlett, be nem röptetett egyedeket a rögcsapatba ne tegyünk be, mert ezek tavasszal sok bosszúságot okozhatnak. Ijérfrissítés A vérfrissítés sem elhanyagolható kérdés. Átgondoltan kell ezzel a kérdéssel is foglalkozni. Minden tenyészetben előbb utóbb kialakul a rokontenyésztésnek egy bizonyos formája. A távoli rokontenyésztéssel biztosíthatjuk a közös tulajdonságokat, az egységesebb rögmodort, a rögkészséget, a közel azonos küllemet. Egy idő után azonban új vér bevitele szükséges a törzsállományba, hogy a rokontenyésztés esetleg jelentkező hátrányos hatásait kiküszöbölhessük. Az új vért egyegy példánnyal vagy párral egyszeri cseppvérkeresztezéssel visszük a törzsállományba. Arra kell törekednünk, hogy a beszerzendő új anyag legalább olyan jó vagy még jobb tulajdonságokkal rendelkezzék, mint saját törzsállományunk, hogy ne rontsuk, hanem tovább javítsuk állományunkat. Hogy jó volt-e vagy rossz a vérfrissítés, azt is az utódok teljesítményéből, viselkedéséből állapíthatjuk meg. E tekintetben nem szabad csupán az első éves fiatalok megfigyelésére szorítkozni, hanem a vérfrissített egyedek magatartását kell vizsgálni akkor is, amikor már az új keresztezés párosítása megtörtént. Csak azután lehet bírálatot mondani a vérfrissítés jó vagy rossz voltáról. Ha sikertelen volt a próbálkozásunk, akkor az összes vérfrissítésből nyert utódot szelektálni kell, hogy törzsállományunkat azok ne hígítsák, s újabb vér bevitelével kell próbálkoznunk. Az időszakos vérfrissítés tehát szükségszerűnek mondható tenyésztési folyamat, ami meg is felel a tenyésztés sokrétű elveinek. Mindig törekednünk kell a jobbra, a szebbre, ezen keresztül is kialakul bennünk a tenyésztői ízlés, a szakértelem. Ezek az emberi képességek viszik előbbre a röptetés és a röggalambok fajtanemesítésének ügyét, amelyet mi röpgalambtenyésztők tudatosan vagy tudat alatt is szolgálunk.

Varga József aranykoszorús röptető mestertenyésztő