A LAHORA

Biztos, hogy a lahora galamb őshazája valahol az indiai szubkontinensen keresendő, hiszen Pakisztán egyik nagy városának a neve is Lahore. Baktay Ervin keletkutató tudós és utazó Kőrösi Csoma Sándor kelet-indiai útját kutatva járt arra, és  „A világ tetején” c. munkájában írt róla. Más utazók – a galambtenyésztés legrégibb gyökereit keresők – szerint még most is vannak hasonlú rajzú galambfajták azon a területen.

Anglián, Ausztrián keresztül valamikor a múlt század közepe táján hozták be Európába a lahora galambok őseit, amelyek azonban csak részben hasonlítottak a mai lahorákra. A fajta mai alakját és egyedüli, különleges rajzát európai, elsősorban angol tenyésztők munkája, ízlése, következetes tenyésztői munkája formálta. Tulajdonképpen se őshazájáról, se ősi formájáról és rajzáról bizonyosan nem tudunk. Annyi viszont bizonyos, hogy Közép-Európában már 1911-ben fajtacsoportot alakítottak a tenyésztői. Soha nem volt sok, és ma is csak kevés tenyésztője van ennek a gyönyörű galambfajtának.

Impozáns az alakja, elegáns, szinte „öntudatos” a tartása, a teste zömök, közepes, a hosszúsága és a nagysága arányos, se nem rövid, se nem hosszú, a rajza pedig az összes galambfajták között egyedüli. Kiállításokon egy vérbeli galambtenyésztő szinte nem teheti, hogy ne álljon meg legalább egy pillanatra a lahorák ketrecei előtt.

A rajza különleges és egyedi. A világos csőrtőtől kezdődő színes homlok, fejtető színes csíkja a nyak majd felére terjedve a hát közepéig tart és az egész szárnyfelületet borítja. A test alsó része a beggyel, a lábtollakkal és a hát közepétől a farokkal együtt fehér. Különlegessége a csőrtőnél kezdődő, a szemeket 1-3 mm szélességben körülzáró és a szem mögött szélesedő fehér tollsáv. A szembőr élénkvörös, a szem bükkönyszem.

A lábtollazat rövid, tömött tollakból áll, amelyek a talajra nem terjednek, és sarkantyútollak sincsenek. Az egész lábtollazat középhosszú, tömött, tiszta fehér tollakból áll. Harmonikusan illeszkedik az egész galamb impozáns összbenyomásához.

A fej a vastag nyakhoz harmonikusan illeszkedik a nemhez illően erős, illetve középerős. A kötelezően világos csőr a fejhez arányos közepesen hosszú, és erős.

Az egyedüli tollrajzolat rendkívül attraktív külsőt ad a galambnak, amit az éles színkontraszt határok csak emelnek.

A rajz - régi magyar kifejezést használva – „kabátrajz”. Az egész galamb úgy néz ki, mintha felülről egy kéz, valamitől féltve betakarta volna egy kabáttal, amely alól kilátszik a test alsó, takaratlan része. Elismert színváltozatok: fekete, vörös, sárga, pasztellkék, sötétebb kék és kovácsolt kék. A pasztellkék ezüstnek is nevezik. A leggyakoribb, talán mert a színkülönbség a legélesebb, legfeltűnőbb, a vörös és a fekete. Ez a legszebb és a legkedveltebb is.