A kiskunfélegyházi keringő galamb tenyésztésével kapcsolatos észrevételeim

                                                                           /1986/

A Galambjaink c. folyóirat megjelenő számait 1975. január óta olvasom és gyűjtöm. Sok értékes cikket találtam bennük főleg a galambegészséggel kapcsolatosan. Szomorúan tapasztaltam viszont, hogy kedvenc galambfajtámról, a kiskunfélegyházi keringőről csak néhány fotó és két-három közlemény jelent meg.

Egyik-másik kiállításról szóló beszámolóban említik ugyan a fajtát, ki dicséri, ki pedig elmarasztalja e fajta tenyésztőit.

Az 1977-es év nyári számában a szentendrei néhai Katona Sándor tenyésztő /Kiskunfélegyházáról származott el/ publikált cikket „Gondolatok a félegyházi keringőről” címmel. E cikkben a fajtaleírás módosításának időszerűségét fontolgatta és e fajta kiállításokon történt bírálatait, nehezményezte.

1981. júniusi számában pedig az jelent meg, hogy „Megalakult a kiskunfélegyházi fésűs keringő galambokat tenyésztők fajtaklubja”.

A harmadik írás, mely e fajtával foglalkozott, az 1985. év júniusi számban megjelent fajtaleírás.

Az elmúlt 13 év alatt a Galambjaik leközölt néhány kiváló minősítést kapott fésűsről fényképet. A fotókon látottakat összevetve tenyésztésben szerzett tapasztalataimmal a következő megállapításokra jutottam.

Nagymértékben eltérnek egymástól a fejformák, a csőr felépítése, formája és állása és színe, továbbá a csőr és a homlok, a homlok és a fejtető, valamint a fejtető és a tarkó találkozása. Eltérések tapasztalhatók még a fésűk- állásánál /dőlés/, alakjánál és formájánál, valamint tűzésük magasságánál, illetve a galambok rajzánál.

Kiemelem a rajznál a fehér színezet és a színes tollmezők találkozását, mely galambonként változik a fejen, a hódnál, a begy, illetve a mell közepénél.

Nagy hiányosság a fajtaklub részéről, hogy megalakulása óta nem készítetett e fajtáról idealizált rajzot, ami etalon lehetne a tenyésztők számára.

Segítené a tenyésztők munkáját egy képes fajtaleíró füzet is, mely tanulmány képeken részleteiben mutatná be az ideális fésűst. Ugyanakkor összehasonlításképpen a hibás egyedekről is közölne szöveges magyarázattal ellátott fotókat. Igaz, hogy ezek elkészítése nagyon munkaigényes, de a fajta egységes tenyésztését talán előbbre vinné, mint némely kiállítás, melyen a fajtát kevésbé ismerő bírálók minősítenek.

Szükségét látom annak, hogy szervezzenek Kiskunfélegyházán tanfolyamot, hogy az itt élő tenyésztők közül minél többen megszerezhessék a bírálói képesítést. Ugyanis, akkor e fajta igazi ismerői, mint bírák minősíthetnék a Kiskunfélegyházától távol eső országrészeken kiállított fésűsöket, és az ott élő tenyésztőket elláthatnák szakmai tanácsokkal.

Addig is szükséges lenne a tenyésztők és bírálók számára olyan fajtaleírásra, melynek másodszori elolvasása után maguk elé tudnák képzelni az ideális kiskunfélegyházi keringőt.

Az 1985-ben, a Szövetség lapjában leközölt fajtaleírás- nem egyértelmű, mert hibás meghatározásokat tartalmaz, melyek a következők:

 - A fej nem lehet gömbölyded csak a homlok, mert ha a szemet vesszük a kör középpontjának, akkor képzeletben nem tudunk köréje körívet rajzolni, mint a komáromi bukó fejének esetében. A fésű sem végződik a füleknél tollforgóban, mert akkor elakad, hanem ívelten, láncban lefut a nyak két oldalára. És a fésű hátsó részén lévő úgynevezett támasztó tollak pedig a nyakszirten laza sörényt képezve a hát kezdetéig lefutnak. /Sörény meghatározása hiányzik a fajtaleírásból./ Sörény hiányában olyan a nyakszirt, mintha azt körül vágták volna, mert a tollak a fésű illetve a hát felé hajlanak.

 - A csőr és a homlok találkozásának meghatározása sem egyértelmű, mert a tompaszög 90-180 fokig terjed. Így a meghatározásba belefér a lógós és az előre mutató csőr is, ezért pontosabb meghatározás szükséges a csőr és a homlok viszonyáról.

      - A rajzot a következőképpen írja le: „Fehér a fésű és a lefutó fodor bélése, a fej, a nyak eleje a begy közepéig, ahol szabályos lekerekítéssel végződik”. Ez a leírás úgy-ahogy megfelelő. De következik a színes tollazat kezdetének meghatározása, mely nem felel meg a valóságnak, mert így írja le:”Színes: A fésű és a nyak hátsó oldala, a mell alsó része” stb. Kérdezem?- a begy közepétől a mell alsó részének kezdetéig milyen színű a galamb tollazata, mert a begy közepe nem azonos a mell közepével, mivel az, az ötödik fiókszárnytoll irányába esik. Az újonnan megjelent „Fajtaleíró Könyv”- be megjelentetett fajtaleírás az előbbiekben idézetteket, pedig az alábbiak szerint írja le. „Fehér: A fésű és a lefutó fodor, a fej, a nyak eleje, a mell felső része annak közepéig” stb. „Színes: A fésű és a nyak hátsó oldala, a mell alsó része” stb. Most melyik az igazi rajz meghatározás?-szerintem egyik sem.

      - Ha azok, akik ezeket, a fajtaleírásokat megalkották, maguk elétették volna Dr. Péterfi István –a házigalamb és tenyésztése c. könyv második kiadásának 17.-dik oldalán lévő a galamb test külső tagoltságának rajzát és egy jó beállítású kiváló egyedről készült fényképet, akkor biztosan másképpen alkotják meg azokat.

Tisztelt tenyésztőtársak képzeljék csak magukat annak a galambtenyésztőnek a helyébe, aki eddig egyszínű galambot, vagy netalán utazó postagalambot tartott a Nyugat-Dunántúlon és a jövőben a félegyházi fésűst szeretné tenyészteni, mert megtetszett neki a környékbeli kiállításon, melyet a nem hozzáértő bíráló kiválóra minősített, és megveszi egy hasonló minőségű párjának való galambbal együtt. Az utódaikat pedig az utóbbi időben megjelent, hivatalos fajtaleírások értelmezése szerint szelektálja.

Nagy meglepetés éri, ha netán újabb fésűsök beszerzése céljából Kiskunfélegyházára vagy netalán Alpárra utazik és az ottani tenyésztők állományát a valóságban, megtekinti. Ugyanis egy galamb attól még nem kiskunfélegyházi keringő, mert fésűje és szívhátú rajza van, továbbá fehér színű a nyakának az első része.

Nyugat-Dunántúlon, az egyik megyeszékhelyen rendezett kiállításon a bíráló 96 ponttal fajta győztesnek minősített egy olajszínű fésűst, holott a fajtaleírásban ilyen szín nem is szerepel. Talán ott más standard az érvényes.

Megtekintettem egy galamb kiállítást a Tiszántúlon, ahol két igen gyenge fekete szívhátú keringő kapott a bírálótól 90 és 92 pontos minősítést.

Kérdezem, hogyan fordulhatnak elő ilyen és ehhez hasonló esetek? Szerintem azért, mert hazájában élő tenyésztők még nem jutottak el odáig, hogy ne csak tenyésszék, de kiállításokon bírálják is ezt a galambfajtát, hogy az egységes tenyésztését előbbre tudják vinni.

Mindezekhez az kellene, hogy a fajtaklub a számára meghatározott feladatainak megfelelően működjön a megalakulásakor kitűzött célok elérésének érdekében.

                                                         Borsos Imre                 Alpár